A jamaicai női sprinter aranygeneráció az elmúlt néhány évben a szemünk előtt írja a történelmet. Közülük az ötszörös olimpiai bajnok Elaine Thompson-Herah már mindent megnyert, amit meg lehet, egy dolgot kivéve: az egyéni világbajnoki címet. Ezt a hiányosságát jövő nyáron Budapesten pótolhatja.

Indianapolis, 1988. július 16. Florence Griffith Joyner, korának egyik legszínesebb egyénisége olyat futott, ami nagyban behatárolta a következő évtizedek sprintergenerációjának céljait. Jöhettek bármekkora egyéniségek Marion Jonestól Merlene Ottey-n át egészen Carmelita Jeterig, két évtizeden keresztül senki sem tudott másfél tizednél közelebb kerülni hozzá 100 méteren.

Aztán Jamaicában valami beindult: először a férfiaknál építettek ki olyan dominanciát, aminek Usain Bolt volt a megtestesítője, majd az elmúlt pár évben már a nők kezdtek el óriási időket futni. Amekkora csalódás volt a tokiói olimpia abból a szempontból, hogy a férfi 100 méteres döntőbe egyetlen jamaicai sprinter sem tudott bejutni, legalább akkora öröm volt számukra, ami a női mezőnyben történt.

A női 100 méter dobogóját Tokióban három jamaicai sprinter sajátította ki: Elaine Thompson-Herah, Shelly-Ann Fraser-Pryce és Shericka Jackson három különböző korosztály képviselőjeként kapott érmet a nyakába. Sőt, könnyen lehet, hogy ha az ötkarikás játékokon nem lett volna maximalizálva háromban az egy számban induló, azonos nemzetet képviselő atléták száma, akkor a 19 éves Briana Williams is minimum döntőt futhatott volna.

Nem lehetett kérdés, hogy a 4×100 méteres váltót is játszi könnyedséggel nyerik meg a világ előtt. Ha jobban ráfekszenek a váltásokra, és gördülékenyebben, nem az utolsó centiken adták volna át a botot a másiknak, ezáltal veszítve a sebességből, akkor még az amerikai négyes 2012-ben felállított 40.82-es világrekordja is megdőlhetett volna, így meg kellett elégedniük egy 41.02-es idővel.

A hat évvel ezelőtt Rióban a 100 métert és a 200 métert is megnyerő, akkor 29 éves versenyző tavaly Tokióban egy hét alatt „sima” sztárból legendává vált. A női mezőnyben soha senki nem csinálta még meg előtte a dupla duplát, Thompson pedig a 100 és a 200 méter mellett extra adaléknak a váltót is megnyerte jamaicai csapattársaival.

Csak Florence Griffith Joyner futott Thompson-Herah 10.61-es tokiói idejénél gyorsabbat és a formája az olimpia után sem kopott meg. 2021 augusztus végén a 2022-es világbajnokság helyszínén, a felújított Hayward Fielden – ami egyébként a Nike saját pályája – futott 10.54-es időt. Öt századmásodpercre volt lemaradva az immáron 34 éve fennálló világcsúcstól.

Thompson-Herah azt nyilatkozta 2021-es oregoni futását követően, hogy bőven érzett még a lábaiban annyit, hogy sikerüljön történelmet írnia. Ezzel a pozitív érzéssel repült át a tengerentúlról Európába, hogy a Gyémánt Liga utolsó futamain beteljesítse a sorsát, de nem járt sikerrel sem tavaly, sem az idén.

Sőt, 2022 az ő szintjén kimondottan eredménytelen évnek tekinthető: a világbajnokságon 100 méteren kikapott Fraser-Pryce-tól és a 200-at megnyerő Shericka Jackson is megelőzte, majd a jamaicai váltóval is „csak” ezüstérmes lett. Sovány vigaszt jelenthet számára, hogy a Brit Nemzetközösségi Játékokon (Commonwealth Games) duplázni tudott.

Elaine Thompson-Herah későn érő atlétának tekinthető.

18 éves korában került először 12 másodperc alá az egyéni csúcsa, és mielőtt 2016-ban Rióban 24 évesen megcsinálta a 100-200 duplát, nem sok hasonló eredményre volt képes. Sőt, lázadó tinédzserként egyszer még az iskolai csapatból is karakták őt. Nagymamája volt az, aki elindította őt az olimpiai aranyéremig vezető úton. Pontosabban a boltig, ahová az ő buzdításával mindig sprintelve közlekedett.

„Nem tudom, hogy Stephen mit látott meg bennem, amit még én sem láttam magamban” – beszélt edzőjéről, Stephen Francisről, aki valamit nagyon megérezhetett a fiatal atlétát meglátva.

„Ő mondta először, hogy ha több időt töltenék a pályán, akkor sokkal jobb is lehetnék. Azt tanácsolta, hogy ne féljek a többiektől, legyek kevésbé komoly, mosolyogjak többet és rázzam fel magam” – egy évtized távlatából levonhatjuk a következtetést, hogy sikerült megfogadnia a szakember tanácsait.

A 2015-ös pekingi világbajnokság volt az első nagy verseny, amin részt vehetett, és a 4×100 méteres váltó tagjaként már világbajnoki címet ünnepelt, viszont egyéniben „csak” egy ezüstérem jutott neki 200 méteren, mert edzője nem engedte őt a jamaicai válogatón 100 méteren rajthoz állni, mondván koncentráljon még a félkörös távra.

Szintén 2015-ben futotta meg az első, 11 másodpercen belüli 100 méterét, ami általában a döntőbe jutás küszöbe szokott lenne egy-egy világeseményen. A 2016-os riói olimpiára is igaz volt ez a „varázsszám”, Tokióban pedig 11.01 kellett a nyolcba kerüléshez.

Hat évvel ezelőtt Thompson-Herah megcsinálta a duplát, és ezüstérmet nyert váltóban, azonban az ötkarikás játékok után megsérült.

Ez a sérülés nagyban befolyásolta a teljesítményét a 2017-es és a 2019-es vébén is. A nem egészséges Achilles-ínjának köszönhetően 2017-ben ötödik, 2019-ben negyedik lett 100 méteren. „Nagyon nehéz mit kezdeni egy ilyen sérüléssel, már körülbelül három éve bajlódom vele. Még orvosi beavatkozásokkal sem könnyű kezelni” – mondta még 2019 elején. A dohai vébén 100-on elért negyedik helye után a 200 méter előfutamait még sikerrel abszolválta, de az elődöntőben már nem állt rajthoz.

Thompson-Herah számára éppen ezért jól jött az olimpia koronavírus-járvány miatti halasztása.

„Én vagyok az egyik legjobb, és már úton vagyok vissza a csúcsra. Pontosan tudom, hogy ez az Achilles-ín-fájdalom egyszer el fog múlni. A legfontosabb, hogy tedd bele a munkát és harcolj a céljaidért, és akkor a sikerek jönni fognak. Szeretném megvédeni olimpiai bajnoki címeimet. Az álmom, hogy három arannyal zárjak Tokióban” – mondta 2020 szeptemberében. Mindenkinek így váljon valóra az összes álma!

A 100 méter döntőjében még Fraser-Pryce-nál is jobban lőtt ki a rajtból, aki 70 méterig jól tartotta vele a lépést. Thompson-Herah azonban ekkor ritmust váltott, és 10.61-es új olimpiai csúccsal ért be a célba a 10.74-et futó riválisa és a 10.76-tal célba érő Jackson előtt. A 200 méteres számnak úgy vágott neki, hogy 2021-ben előtte egyszer sem futott 22 másodpercen belül. Sőt, az előfutamban is csak 22.86-ot futott, amivel a harmadik helyen jutott tovább. Aztán az elődöntőben már ismét jelt adott magáról: 21.66-tal beállította egyéni csúcsát.

Thompson-Herah váltóbeli sikere azt jelentette, hogy csatlakozott Florence Griffith Joynerhez és Usain Bolthoz, azaz az olimpián triplázni képes sprinterekhez.

Allyson Félixnek a 4×400-as váltóval aratott győzelme után már hét olimpiai bajnoki címe van, ezzel jelenleg ő a legeredményesebb női atléta. Ha Thompson-Hera a párizsi játékokon is megcsinálja a triplát, akkor nyolc arannyal ő lesz az új rekorder.

Azonban előtte még Budapesten, a Nemzeti Atlétikai Központban szeretne nagyot alkotni jövő nyáron! A 30 éves világsztár tavaly már járt Magyarországon, ami után jövőre szép emlékekkel térhet vissza hazánkba! A 2021-es Gyulai István Memorialon is nagy csatát vívott honfitársával, Fraser-Pryce-szal, amiből Székesfehérváron szédületes 10.71-es idővel ő került ki győztesen.

Vajon 2023. augusztusában is ő lesz a jobb, és sikerül teljessé tennie aranykollekcióját, amiből már csak az egyéni vb-cím hiányzik? Ez lesz a budapesti világbajnokság egyik legnagyobb sztorija, amiről kár lenne lemaradni!

Vegye meg jegyét már most az Atlétikai VB-re itt:https://tickets.wabudapest23.com/hu/